Egy édesanya azzal keresett meg, hogy 16 éves, figyelmi nehézségekkel élő lánya évek óta nem talál megfelelő segítséget. Kétségbeesve mesélte, hogy sem a pszichológusi támogatás, sem a gyógypedagógiai fejlesztés nem hozott érdemi változást. Az utóbbi időszakban a lány falcolni kezdett, elidegenedett a családtól, és sorozatos kudarcok után kétségbeesetten próbált baráti kapcsolatokat kialakítani, ám idővel a társaságok rendre elfordultak tőle. Nehezítő tényezőként jelent meg az új középiskolai osztály ítélkező légköre és az oktatás digitális terhelése is. A közös munka során viszonylag hamar felmerült annak lehetősége, hogy a lány működésmódja mögött idegrendszeri sajátosságok húzódhatnak meg. Javasoltam a kivizsgálást, hogy tisztábban lássuk: a figyelmi nehezítettség mellett jelen van-e egy másik tényező is. A hosszas, de alapos és specifikus vizsgálat végül igazolta az autizmust. Ezzel elindulhatott a családban egy újrastrukturálás. A lány kamaszsága és a 16 éven át megélt kudarcok miatt erősen elzárkózott, ellenállt minden kapcsolódási kísérletnek, és a saját működéséből fakadóan nem ismerte fel, milyen szerepet tölt be egy-egy helyzetben. Nem fogadta el sem gyógypedagógus, sem pszichológus segítségét, így a közös munka a szülőkkel folytatódott. Idővel a szülők megértették a lány viselkedésének okait, és saját reakcióikat is tisztábban látták. A bizonytalanságuk és félelmeik oldódni kezdtek, a család hangulata átalakult, és új szokások, másfajta kommunikáció alakult ki. Mindez a lányra is jó hatással volt: az önbántalmazó viselkedés már a múlté, és egyre több társas helyzetben igyekszik eligazodni. Édesanyjával — sajátos módon, a rá jellemző szókimondással — újra kapcsolatot ápol, és lassan kialakultak azok a biztonságos keretek, amelyekben felszabadultan tud élni.
